Elronthatatlan nap

Levy

Hatalmas csattanás ébresztett kábulatomból. Ahogy felnéztem még éppen láttam, ahogy Reila nyomában a nővérével kivonul a céhből. Rá se kellett néznem Grayre, hogy tudjam a pofont ő kapta. Az utóbbi két napban a lány külön képen agresszívan viselkedett a szerelmével. Édesanyjuk feltűnően jó kedvel fogadta a lánya és annak párja veszekedéseit. Mondjuk nem sok olyan anyát ismerek aki örül annak, ha egy lassan huszonegyedik évébe lépő férfi járna a közel tizenhat éves lányával.

-Most mit csináltam megint?-kérdezte jókedvűen a fiú.

-Csak azt jegyezted meg, hogy olyan nyűgös a barátnőd, hogy lassan azon gondolkodol biztos ő e az-válaszolta Gajeel, bár nem nézett rá.

-A pofonjai nem változtak.

Most komolyan? Gray vigyorog azon, hogy a lány arcon csapta? Nem normális.

-Megyek és vissza hozom-mondta.

-Egy újabb nap telt el esemény nélkül-mondtam halkan, ahogy utána néztem.

-Igen és lassan ideje haza mennünk nekünk is...-súgta Gajeel a fülembe.

Meleg bizsergés futott végig a hátamon, majd bólintottam. A nap fényesen ragyogott, bár már szeptember közepét írtuk. Gajeel átfogta a vállam miközben sétáltunk hazafelé. Minden olyan békés volt, olyan nyugodt.

Azonban ezt a meghitt pillanatot is sikerült egy rosszkedvű barátnak elrontania. Gray pufogva és mérgesen közeledett felénk. Arcán hatalmas zúzódás látszott.

-Gray mi történt?-kérdeztem rémülten, de ő csak arrább taszított és ment tovább.

Mintha észre se vett volna minket. Kérdőn néztem utána, de választ nem kaptam a kérdésemre.

-Nem szívesen akarok vészmadárkondi, de szerintem ma foglalt lesz a vendégszobád-mondta Gajeel.

Rá néztem, de ő csak mereven a házat nézte. Ahogy követtem a tekintetét, egy hatalmas fekete árnyat láttam a lépcsőn feküdni. Bár még nem láttam a fehér mancsot és a fehér fület, de így is tudtam, hogy Nira az.

-Mit keres itt?-kérdeztem zavartan.

A farkas felemelte a fejét, de nem mozdult, egészen eddig míg oda nem értünk. Akkor nyújtózkodott, majd leugrott a lépcsőről.

-Mi a baj Nira-chan?-kérdeztem, mire vissza váltott emberi alakjába.

-Baj? Nincsen csak vártam, hogy haza érjetek. Elfelejtetted, hogy ellenőrizni kell, hogy a ruhád hogyan áll így félkészen?-kérdezte.

-Nem holnapra beszéltük meg?-kérdeztem zavartan.

-Szerdára nem?

-Az holnap van-mondta Gajeel.

Nira zavartan számolgatta az ujjain a napokat, de mintha nem találta volna meg a megfelelő dátumot.

-Minden rendben van?-kérdeztem idegesen.

-Mi ja igen persze. Amióta vissza tértünk a hegyekből nem igazán volt időm a napokat számolni. Szenilis vén zsoldos vagyok-nevetett.-Na akkor holnap megnézzük a ruhát.

-Mi a fene folyik itt? Gray úgy csörtett mint egy rinocérosz, Reila megint hallgatásba merült, Nira meg teljesen szétszórt mostanában. Komolyan ezek teljesen megbolondultak?

-Ne felejtsd el,hogy Natsut állandóan egy bolond sárkány üldözi a szerelmével, emiatt szinte mindenki megbolondult-nevetett Gajeel.

Felnéztem rá és azon gondolkodtam, vajon mikor szerettem belé. A választ nem találtam meg, de azt viszont igen, hogy neki hála erősebb lettem. Felül kerekedtem a régi átkon és úgy érzem le is győztem azt. Ma már tényleg csak akkor köhögök ha beteg vagyok.

-Mi az Pöttöm?-kérdezte mosolyogva Gajeel.

-Mondtam már, hogy szeretlek?-kérdeztem

-Igen, de ez egy olyan szó amit soha nem fogok megunni ha hallom.

A szemem forgattam, majd hozzá bújtam. Gajeel felkapott, majd a magasba emelt és úgy csókolt meg.

****

-Nyugi Princess-morogta Nira.

-Nem vagyok nyugodt... Jaj mi lesz ha elesek? Vagy nem tudok megszólalni...

-Nyugodj meg!

Nira szabályosan parancsolt, miközben utoljára meghúzta a ruhámat. Leültetett a kis székre (úgy, hogy a ruhám ne gyűrjem össze) és a hajkefémet, a húga kezébe nyomta. Ő maga nem tudom hova tűnt. Reilával az elmúlt szűk másfél hónap alatt nagyon elidegenedtünk. Vissza jutottunk a kezdeti állapotra. Állandóan morgott valami miatt, és ha Gray szólt hozzá szinte pánik szerűen támadott rá. Ha őszinte akartam lenni féltem tőle.

Egy pillanatra megállt a keze, majd óvatosabban tovább fésülte a hajam.

-Sajnálom, hogy megint félsz tőlem-mondta végül halkan.

Megpróbáltam felnézni, de óvatosan vissza fordította a fejem. Ahogy előre nyúlt a hajtűmért feltűnt, hogy keze mennyire csontos lett az elmúlt időben. Szinte pánikszerűen húzta vissza.

-Miért veszekedtek Grayyel?-kérdeztem.

-Mert nem tudok mit kezdeni az új helyzetemmel-mondta csendesen.

Nem volt időm megkérdezni, hogy mire gondol, mert Nira vissza tért, de mint valami villám. Egy pillanatra kérdőn nézett a húgára, majd a mosoly vissza tért az arcára. Ketten rakták fel a kontyomra a fátylat, majd kicsit hátrább léptek.

-Gajeel sírni fog ha meglát.

Felkaptam a fejem, mire Nirából kitört a nevetés.

-Csak azért, mert gyönyörű vagy... Na jó Szikra akkor foglaljuk el a helyünket.

Gajeel
A gyomrom görcsbe rándult, ahogy már sokadjára a bejárat felé néztem. Mikor néhány másodperccel korábban Niranu megjelent, hogy ellenőrizze megvagyok e még azt hittem felrobbanok idegességemben. Persze a lány rá tett egy lapáttal, hogy húzta az agyam. Mindenképpen be akarta magyarázni, hogy Levy megijedt attól, hogy elkötelezze magát mellettem. Azonban bármennyire is próbált felhúzni, mikor a Mester megjelent az én kis hercegnőmmel, már nem bírtam a lánnyal foglalkozni.
Levy arca kipirult volt. Szeme szinte ragyogott. Szinte nem is figyeltem oda mi történik, csak az számított. Minden apró részlet feltűnt rajta. Hajában a tózsák tökéletes illettek a ruhájára vart rózsákhoz. Kezén a kesztyű gyémánt fénnyel ragyogott, de nem volt szebb mint az arca. Folyamatosan mosolygott, majd halkan kuncogott. Csak akkor tűnt fel, hogy nem figyeltem a papra. Finoman bólintott, mire zavartan kimondtam az igent.
Mindenki ujjongott a céhből, mikor megcsókoltam Levyt. Nem bírtam magammal, így rögtön felkaptam amint elindultunk kifelé. Odakint kellemes levegő vett körül minket. Nem tudom honnan, de rózsa szirmok hullottak ránk.
-Szóval ez Nee-chan meglepetése?-kérdezte Levy nevetve.
Már nem érdekelt semmi. Utunk a céhbe vezetett. Az ott lévő kis buli sem jutott el a tudatomig. Csak az számított, hogy Levy a feleségem és ez csak annyit jelentett, hogy örökre mellettem marad.
-Le kéne lépnünk nem gondolod?-kérdeztem két órával később.
-Szerinted pont nekünk kéne lelépnünk?-kérdezte Levy, de láttam rajta, hogy ő sincs más véleményen.
-Lopom az ifjú asszonyt-ugrott mellénk Nira, majd szabályosan kilopta a karomból Levyt.
-Hé hozod vissza?-kiáltottam utána, de ő addigra már a céhen kívül volt.
A fene egye meg a zsoldos vérét,aminek köszönhetően olyan gyors és erős. Mondjuk Levyt még Erza is elbírná olyan vékonyka. Kint hideg volt és végre kezdte jelét adni az idő, hogy közeleg a december. Aggódva néztem körbe. Tekintetem megakadt egy egyszerű utazókocsin. Nira ott állt mellette és nevetve nézett rám.
-Azt hittem le akartok lépni-nevetett, majd látványosan kitárta a kocsi ajtaját.-Felséges uram.
-A szokásosnál is bolondabb vagy-nevettem, majd beültem Levy mellé.
-Csak hozom a formám mint udvari bolond.
Az ajtó becsukódott mögöttünk én meg a párom felé fordultam.
-Végre kettesben-nevettem, majd magamhoz húztam.
-Hiányozni fognak, de jó, hogy elengedtek. Gáz lett volna a nászút a zsoldosokkal.
-Az biztos.