Levy
Alattunk a táj megváltozott. A szép fákat felváltotta a romos pusztaság. Minden hol korom s hamu volt.
-Ez borzalmas-mondtam Reilának.
A lány a kezében fogta a köteleket, de nem szólt semmit. Nira váratlanul bedőlt oldalra. A következő pillanatban egy átok suhant el a fejem mellett,pont abban a vonalban ahol még néhány másodperce voltam.
-Nee-chan! Szálljunk le! Itt veszélyes!-kiáltotta Reila, de teljesen feleslegesen.
Nira már ereszkedett is lefelé. Egy romfalu egyik támfala mögött talált biztonságos leszállóhelyet. Reila leugrott, majd lesegített engem is. Míg ő feltekerte a kötelet addig Nira vissza változott.
-Helyben vagyunk-mondta, majd megmozgatta a vállait.-Húgi erre szükséged lesz-mondta majd a semmiből előtűnt Reila botja.
A rúnák izzottak a faragott fa felületén. Ahogy Nira kihúzta a kardját láttam, hogy azon is felizzanak a jelek. A markolaton a bőr felület kékesen ragyogott. A lányok közre fogtak, majd azt vettem észre, hogy Lily is ott áll mögöttem harci alakjában.
-Lám csak lám. Ti meg kik vagytok, hogy a területünkre tévedtek?-kérdezte egy gúnyos női hang.
Mind megfordultunk. Az egykori utcán egy halom szörnyeteg előtt egy borzalmasan csúf nő állt.
-Oh szóval csúfnak gondolsz? Tudod kicsi lány lehet, hogy nem vagyok egy szépség, de az biztos, hogy az én erőm erősebb mint a két zsoldos lányé-mondta.
Riadtan néztem Nirára, de ő csak némán és remegő szájjal állt.
-Oh... Az a kard... Mennyi fájdalmat okozott nekem, mikor a szörnyecském mellkasába állt-mondta a nő.
-Meg is érdemelte. A fekete zsoldosoknak nincs itt helyük a világban-sziszegte Nira.
-Oh még se mi fogyunk szép számmal hanem ti... Nos ő lenne a húgod? Anyátokra hasonlít, de a haja színét apátoktól örökölte-mondta.
Az idősebb Zsoldos lány előre léptett, közben a torkából hangos morgás tört fel.
-Nyugalom kicsi korcs. Hiszen elvileg rokonok vagyunk...
-Nekem az árulók nem rokonaim...
-Nem?... Hát jó!-nevetett a nő.
Hangjától megborzongtam és hátrább léptem Lily felé. Ő védelmezően magához húzott.
-Gyertek urunk vár titeket-mondta végül a nő.
Nira izmai megfeszültek, majd elrakta a kardját. Reila is vissza húzta a botját, de feltűnt, hogy mind a ketten nagyon idegesek. Miközben haladtunk feltűnt, hogy a két lány mindig felváltva ugyan, de hozzám ért.
A szörnyek vicsorogtak ahogy elhaladtunk mellettük. A félelem mardosott belülről és azt kívántam bárcsak Gajeel itt lenne velem. Nira a vállamra tette a kezét én meg újra kicsi gyereknek éreztem magam. Emlékeimben megint elő tűnt az a nap mikor először találkoztam Nirával. Akkor megmentett és nem félt volna az életét adni értem. A barátom lett pedig nem is ismertük egymást. Majd nem tíz év volt már mögöttünk, de ő még mindig tartotta magát az esküjéhez.
-Milyen megható. Egy ifjú zsoldos lány aki elkötelezetten teljesíti a küldetését. Pont mint a szülei. Végtére is Diamond vagy te is-mondta egy reszelős hang.
Az egykori falu központjánál jártunk. A régi szökőkút helyén most egy trón székhez hasonló valami terült el. A széken egy férfi ült. Bőre zöldes volt és bűzlött. Gyenge gyomrom felfordult, de volt annyi tartás benne, hogy nem hánytam el magam.
Annyira lekötött, hogy a férfit nézzem, hogy alig vettem észre Nira megmerevedett testtartását. Tekintetét mereven a szék mögé szegezte.
A támla mögött egy nő és egy férfi állt. Mind a ketten ugyan olyan merev tartással álltak, mint Nira. Mind a ketten nagyon ismerősek voltak, de csak akkor jöttem rá, hogy honnan mikor a szél hátrább fújta a férfi csuklyáját, mely addig félig takarta a haját. Bár a nagy része a ruha alatt maradt attól úgy sejtettem, hogy nagyon hosszú lehet, pont mint Nirának. A barna tincsek Reilára emlékeztettek.
A lányok szülei voltak. A két felnőtt lopva egymásra nézett. Tekintetük elárulta, hogy ők is felismerték legalább az egyik lányukat.
-Oh a viszont látás örömei. Hát nem édesek? Bár én nem vagyok gondolat olvasó, de biztos arra gondolsz, hogy hogyan lehetnek életben, hiszen csak néhány zsoldos tudott megmenekülni abban a csatában. A válasz oly egyszerű. A védencük életben van. Egészen addig marad csak életben, amíg ők azt csinálják amit én mondok nekik.
-Így kényszeríted őket arra, hogy az erejükkel téged szolgáljanak. Gondolom tisztában vagy vele, hogy nem téged kéne védeniük, hanem téged kéne megölniük-mondta Nira.
Metsző fogai, már agyarra hasonlítottak, de egy árva morgás nem jött ki rajta.
-Hát igen. Ők nem ölték meg a védencüket, csak, hogy felszabaduljanak. Inkább maradnak tiszta zsoldosok mintsem, hogy bemocskolják a nevüket. Milyen kár, hogy az erejük így is úgy is az enyém-mondta.
Nirára néztem, majd a húgára. Reila nem igazán fogta fel, hogy mi is zajlik le közöttük, bár láttam, hogy ő is felismerte a szüleiket más nem csak Nira gondolataiból.
-Hozzátok ide a védencüket-mondta a férfi.
Reila
Nira minden izma megfeszült, majd teljes testével Levy elé állt. Mivel a gondolatait elzárta, így nem tudtam, hogy ki az akit takarni akar a lánytól. Hamarosan azonban megtudtam. Egy idős férfit hoztak. Mind két keze láncba volt verve és szinte vonszolták már. Csúnyán össze verték.
-Had mutassam be az egykori Mcgarden birodalom vezető alakját-mondta.
Az emberei ledobták elénk a férfit aki nyögött egyet.
-Apám?-kérdezte Levy szinte sírva.
Az öreg felnézett, majd a nevén szólította a hercegnőt.
-Ne!-kiáltotta Nira, de Levy már ott is volt, az apjánál.
Nővérem rögtön utána akarta vetni magát, de a szörnyek az útját állták és lefogták. Nira kezéből tűz szikrák pattantak ki, de őket ez nem zavarta. Levy átkarolta az apját, majd rémülten körbe nézett.
-Ez jó... Egy ostoba lányka miatt kapok újabb két zsoldost-nevetett a férfi.
-Biztos vagy benne?-kérdezte nővérem.
Tekintetét leszegezte, de éreztem, hogy valakivel kommunikál.
-Drágám. Fogd el a lánykát-mondta a nőnek aki ide vezetett minket.
Az a rusnya banya elindult Levy felé, de mikor kartávolságba került a lány és az apja körül egy buborék szerű pajzs keletkezett, ami megégette a nőt.
-Soha ne becsüld alá azt a mágust aki a szavakkal bánik-mondta Nira, majd egy gyors mozdulattal kirántotta a kardját.
Ahogy hátra csapta a karját, legalább két szörnyet vágott ketté a pengével. Mire a másik kettő mozdulhatott volna ők is meghaltak. Ebben a pillanatban feltámadt bennem a nővérem tanításainak egyike. A hátának vetettem a hátam, majd a következő pillanatban kitörtem én is.
A bot nagyot csattant egy szörny mellkasán, majd csontok ropogása töltötte be a környéket.
-Lily! Vidd Levyt és az apját biztos helyre!-kiáltotta Nira.
A szörnyek az exeedre támadtak, de ő vissza váltott normális alakjába és elszaladt köztük. Csak Levy mellett váltott harci alakba. Felkapta a lányt és annak apját, majd a magasba röppent. A szörnyek utánuk vetették magukat, de ekkor hatalmas fény vakította el a falut. A szörnyek jajongtak és menekülni akartak, de a fény elvakította őket.
-Szép volt Sunny-morogta Nira kaján vigyorral az arcán.
Körülöttünk a szörnyek elhúzódtak, mintha taszítanánk őket.
-Heart is segít-mondta nővérem cicája.
Apró szárnyai kéken ragyogta és ontották magukból a meleget. Néhány lépésre a trónszéktől álltunk meg, addig kegyetlenül irtottuk a szörnyeket. Nehezen tudtam felfogni, hogy Akik a szék mögött állnak azok a szüleink. Nekem gondoskodó és szeretetteljes emberekként maradtak, meg hiszen Nira is mindig így emlegette őket. Azonban akik most ott álltak velünk szemben közömbösek és belefáradtak voltak. Azon kívül félelmet is láttam bennük.
-Öljétek meg őket-mondta a férfi, majd csettintett.
Nira megmerevedett mikor a szüleink elindultak felénk. A tekintetem anyámra esett. Az utolsó emlék képem róla abban a pillanatban semminek tűnt, hiszen éppen felemelte az íját, hogy végezzen velem. Hova lett az én igazi anyukám akire emlékeztem?
Levy
Lily nagyon messzire vitt minket. Nem is fogtam fel, hogy mi történt, már egy barlangban voltam, apám meg az ölemben feküdt.
-Levy-súgta elgyötörten, de azért rám mosolygott.-Azt hittem soha nem látlak már kicsim.
-Hogy lehet, hogy életben vagy?-kérdeztem halkan.
-A harc során nem haltam meg, csak elájultam. A fiatal zsoldos lány szülei ugyan kimentettek, de azzal a lendülettel csapdában találtuk magunkat. Azok a sötét zsoldosok akiket ott láttál elfogtak és engem használtak fel, hogy őket az oldalukra állítsák-apám felköhögött, majd vissza hanyatlott az ölembe-Levy ők nem akartak oda kerülni de mivel köti őket az eskü felém addig ott maradnak. Levy ha én úgy halok meg, hogy nem ők öltek meg akkor kiszabadulnak és vissza mehetnek a gyerekeikhez... Remélem érted mire gondolok-mondta szomorúan.
-Mennyi időd van hátra apám?-kérdeztem elhalóan.
-Nem tudom, de legalább veled lehetek az utolsó perceimben-mondta, majd megfogta a kezem.
Nira
Ha nem látom a saját szememmel el sem hiszem, hogy anyánk Reirára fogja az íját. Reára aki mindig is az ő kicsi lánya volt. Ahogy a férfi kiadta az utasításokat mind kettejük tekintete elhomályosult.
-Csak kábítsd el őket, de ne öld meg-mondtam Reilának, de mintha nem is vette volna a lapot.
Valószínűleg most az emlékeivel küzdött, hogy megállapítsa ki is az igazi anya jellem. Az íj pendült, én meg kirántottam a kardom és lapjával fordítottam, úgy ugrottam a húgom elé. A nyílvessző lepattan a kardról.
-Gyors a reflexed. Tényleg azt akarom, hogy itt legyél a csapatban-mondta a férfi mire elhúztam a számat.
A következő pillanatban apám lendülő öklét láttam felém csapódni. Kitértem előle, majd egy szélrohammal hátrább taszítottam. Reila ekkor tért magához az első sokból. Lendült a bot, majd apánkat az egyoki fegyvere találta gyomron.
-Ez nem jó-súgta halkan.
-Nagyon nem jó. Minden esetre nem szabad megölnünk őket...
Kitértem egy kóbor jég szilánk elől, amit apám küldött felém, majd egy falat emeltem magunk közé. A zsoldos varázslatok felváltva érték a falat, de amíg nem tudtam semmit kitalálni ott kellett volna maradnia. Azonban én instabil zsoldos voltam,ők meg erősek. A pajzsom szilánkossá tört és nekem nem maradt más választásom a kardom kellett használnom.
-Nee-chan!-sikította Reila, de már elkésett.
Anyám hátulról kigáncsolt, apám meg lefogta a két kezem és kicsavarta a kardot a kezemből.
-Öld meg!-kiáltotta a férfi.
Apám kezei között fehér villámok jelentek meg. Rémülten néztem rá. Ahogy a tekintetünk találkozott felfedeztem,hogy megvillant az írisze. Rémületet és tehetetlenséget láttam rajta.
-Miért ti?-kérdezte a fogai között.
-Mert azt hittük meghaltatok-nyögtem.
A súlya egyre nehezebbnek tűnt. Váratlanul felüvöltött fájdalmában, majd a szívéhez kapott. Anya is sikítani kezdett, majd ő is a földre rogyott. Apám lefordult rólam, majd hörögve kezdte beszívni a levegőt. Felültem, majd, mellé vonszoltam magam. A vállára tettem a kezem, mire megfogta azt.
-Niranu-súgta csendesen, majd rám nézett.
Kék szeme csillogott és tiszta volt.
"Már nem vagyunk a rabjai kicsi Mancson"-hallottam a gondolatban a szavait.
-Nem!-kiáltotta a férfi, mire mind ketten felé fordulunk.
Vad szélvihar támadt körülötte. Ösztönösen elkezdtem keresni a húgom, aki akkor segítette fel anyánkat a földről. Felpattantam, majd védelmezően eléjük álltam. Apám csak néhány másodperc múlva bírt felállni, de szinte harcképtelenné vált. Fogalmam sem volt mi történt, de az biztos, hogy valami legyengítette őket.
Reila mellé állt, de nem engedtem, hogy egy vonalba kerüljön velem. Vad szélroham söpört felénk amiben apró levelek kavarogtak. Tudtam, hogy azok a levelek pengék. Olyan sötét erő lakozott a férfiban, ami minden környező mágiát ami alkalmazza a szelet magába szívta. Az én gyenge tűz falam nem volt elég erős, hogy felfogja a csapást.
-Ice Maker! Ice Cristal!-hallottam a kiáltás, majd egy hatalmas jégfal húzódott elénk.
-Gray!-kiáltotta Reila és megfordult.
-Azt hittétek megszabadultunk tőlünk?-kérdezte a fiú nevetve.
Mögötte Natsu és Gajeel állt. Mind hárman lihegtek, és szakadt róluk a víz, de büszkén álltak alig néhány lépésnyire tőlünk.
-A Fary Tail! Tűnjünk innen el!-kiáltották többen is.
-Oh szóval féltek a céhünktől? Húgi te tudtad ezt?-kérdeztem vissza térő magabiztossággal.
-Nem igazán...
-Az biztos, hogy megbánjátok még azt a napot, mikor bántani mertétek a zsoldos lányainkat-mondta Natsu kaján vigyor kíséretebem.
"Levy messze van innen"-üzentem Gajeelnek, aki bólintott.
-Ideje megmutatni, hogy kikkel kezdtek ki-mondta Gray, közben Reila mellé futott.
-Vigyázz a húgomra-kértem, majd magamhoz húztam a kardomat.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése