Levy
Napok teltek el, hogy kiszabadítottuk Nirát. A lány hiányos és szakadt ruhái ellenére nagyon is jól; érezte magát a bőrében. Ha nem Grayt és Natsut fegyelmezte, vagy a húgát fogta le, hogy az ne essen neki a jégmágusnak, folyton vicceket mesélt. Igazán jó társaság volt.
Egyáltalán nem zavarta, hogy egy húga olyan mogorva. A két lány tényleg olyan volt mint a Jin és Jang. Egymás nélkül senkik voltak, de egymás mellett kiegészítették a másik hiányosságait.
Szinte fel se fogtam, hogy mennyi ideje mentünk már a szülőföldem felé. Gajeel folyton a kezem fogta, ha megálltunk szinte rögtön a kajaiba kapott és addig csókolt míg mind a ketten levegőért nem kapkodtunk, vagy tovább nem indultunk. Nem bántam. Szükségem volt rá. Amióta először megcsókolt kevesebbszer keltem arra, hogy egy betegség miatt köhögöm. Több energiám maradt és a közérzetem is jobb lett.
Egyik nap azonban a jókedvem nyomtalanul eltűnt. Megláttam a szülőházam, pontosabban annak tornyát. A rom nyomasztóan hatott rám. Kire nem hatna így ha meglátja a volt otthona romjait?
-Nira-Chan ugye nem akarunk a kastélyromhoz menni? -kérdeztem, mikor megláttam, hogy a lány merre tart.
Ő csak felém nézett, majd halkan válaszolt.
-Tudom, hogy fájdalmas, de van más ötleted, hogy hol éjszakázzunk? A romok között még van olyan helyiség melyet nem kell csak egy irányból védenünk-mondta egy lány.-Mellesleg a romok között van valami amire nagy szükségem volt az elmúlt tíz éveben, de nem volt nálam.
Ahogy haladtunk tovább engedtem magamnak, hogy a múlt emlékei elragadjanak.
Narrátor
Az ég szikrázó kéken ragyogott. A hatalmas uradalmi kastély udvarán õzek és madarak élvezték a napsugarakat. A fákat lágyan lengette a szél, miközben egy lovas vágtatott keresztül a gondosan karban tartott gyepen.
A kastély lakók ebből mit sem fogtak fel. Az uralkodó pár teljes biztonságban érezte magát és gyermeküket a falak között. Körülöttük Zsoldosok hada sétált, és figyelt mindenre ami körülöttük volt. A kis hercegnő látszólag jól el volt a Zsoldosok társaságában, de egy jó ember ismerő látta, hogy nagyon feszélyezett.
-Jó Napot Princes Levy-köszönt a harcosok vezetője név szerint Raimon Haku Dimond.
A férfi féltérdre ereszkedett, hogy a kislánynak ne keljen annyira felnéznie rá.
-Szeretném bemutatni a legfiatalabb tagunkat, Nirát. Ő az én nagyobbik lányom. Tudod nagyon hiányzik neki a húga, és kicsit ő is el van veszve itt Közöttünk. Remélem jó barátok lesztek-mondta a férfi, majd a fal mellé mutatott.
Az ott álló kislány apja felé fordult majd elegánsan melléjük sétált. Méltóságát fokozta, hogy az oldalán, egy jó nagy kard díszelgett, de ő nem bukott fel benne. Meg állt a kis hercegnő előtt, majd meghajolt.
-Szolgálatára Felség-mondta.
-Leszünk barátok? -kérdezte Levy.
-Igen ...
A két kislány Kicsit arrább vonult, de néhány perc múlva a kacagásuk töltötte be az egész helységet. Szinte mindenki megmosolyogta őket. Raimon a feleségére nézett, Majd hátra dobta hosszú barna haját. A férfi kék szeme csillogott, ahogy körbenézett a katonáin. Nem is csoda. Nagyobbik lánya a zsoldosok hivatalos tagja lett. Felesége ott állt mellette. A középkorú férfi végig nézett a fehér fából faragott botján átszaladó napsugarakon.
Nanami Tifani Diamond a felesége ja ugyan ilyen fából készült. A nő rövid fekete haja a szemébe lógott, de ez nem tudta eltakarni kékes-zölden ragyogó szemeit. Lányuk Nira a kettejük keveréke volt.
Fekete haja és szeme színe pont mint a anyjáé, de a haja hossza apjáé volt. Mosolya a környezetében lévőket megnyugtatta. Így volt ez a kis hercegnővel is. A feszült lányka pillanatok alatt barátjává fogadta a lányt, majd apró mágikus trükköket mutatott neki
Mindenki rémültem kapta fel a fejét a kicsapódó ajtóra. Tajtékos paripa a márványt kaparta, miközben lovasa leugrott a hátáról.
-A Névtelen és a csatlósai erre tartanak! -kiáltotta.
-Zsoldosok a helyetekre! Ne feledjétek a feladatott! Védjétek az életetek árán a családot ... Nira! -kiáltotta Raomin.
-Igen Uram?
-Vigyázz a kis hercegnőre! Ha mi nem élnénk túl vigyázz a húgodra-mondta, majd az ajtó felé fordult.
Botján felizzottak a harci igék ahogy az összes Zsoldos fegyverén is. Nira kivonta a kardját, mely majdnem akkora volt mint ő maga, és a rémült család elé állt közvetlenül társai mögé. Nagybátyja ott állt mellette, készen arra, Hogy ő érte feláldozza magát.
Kint az ég besötétül, majd egy villám cikázott át. Fekete füst gomolygott be a nyitott ajtón, majd alakot öltött. Egy magas férfi és több görnyedt hátú állt nem messze a zsoldosok csapatától. Kardok röppentek a hüvelyükből, íjak feszültek meg. A feszültség tapintható volt.
-Ugyan már! Ha átadod a lányod képességeit akkor ezt elkerülhetjük-mondta a névtelen.
-Inkább meghalok, mintsem, hogy Levy erejét magadba szívd! -mondta az uralkodó.
A támadás némán indult el. Nyílvesszők röppentek a zsoldosok felől, komoly átkok pedig a másik oldalról.
Az uralkodó nő megfogta Nirát és maga felé fordította.
-Kérlek vidd el innen! Vigyázz rá! -mondta könnyes szemmel.
A kis Zsoldos lány bólintott, majd karon ragadta a rémült kis társát. A küzdőket kerülgetve rohantak kifelé. Váratlanul egy szörny ugrott eléjük. Nira futtában elhajította a kardját. A penge a támadójuk mellkasába állt, de a lány már nem bírta vissza kirántani a kardot. A következő pillanatban, egy másik állta útjukat. A kis Zsoldos lecsatolta a kardhüvelyt az oldaláról, majd a másik démon felé dobta.
A bőrbe vésett rúnák felizzottak, majd ketté szelték a szörnyet. A kislány tovább szaladt az ajtó felé, Majd mikor kijutottak Nira átváltozott kiscsikóvá. Levy felült a határa, Majd Őrült módjára vágtatni kezdett.
Az erdő sötét volt és ijesztő, de biztonságos. Levy szorosan Nira karjaiba bújt, és csak sírt. Az idősebbik lány ugyan hullajtott néhány könnyet, de nem mondott semmit. Ahogy hűlt a levegő egyre jobban tudatosult bennük, hogy senki nem tud értük jönni, így nagyon meglepődtek, mikor Nira nagybátyja és egy öreg ember jelent meg előttük.
A két férfi Szó nélkül vette fel a két kislányt, majd mind a ketten az ellenkező irányba indultak el.
Levy
-Ő Hercegnő! Oda nézz-Szólt Nira kirántva a gondolataimból.
Előre néztem, majd hátráltam néhány lépést. Előttünk a szülőházam romjai emelkedtek, füstösen, és romosan.
-Biztos? -kérdeztem nyögve.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése