Nira bement a romos épületbe, Reila meg követte. Mivel nem akartam kint maradni, így én is követtem őket. Gajeel szorosan fogta a kezem, de még így is félelem töltött el ahogy beléptem.
Mindenhol csontok és törött fegyverek hevertek.
-Borzalmas volt ami itt történt. Még mindig érezni a fájdalmat és a kétségbeesést-mondta Natsu az orrát húzva.
Alig észre vehetően bólintottam, közben tekintetemmel a Földet pásztázzam. Egy ismerős mintájú bőr darabon akadt meg a szemem. Elengedtem Gajeel kezét, majd lehajoltam érte. Kikelletett húznom egy rajta lévő csonthalom alól, de mikor teljes hosszában láttam felismertem Nira kardjának hüvelyét benne. Ha kételkedtem, hogy az övé akkor a belekarcolt név biztosított róla, hogy nem csal az emlékem.
-Nira-chan nézd mit találtam-szóltam neki.
A lány szinte rögtön ott volt. Ahogy a kezébe vette a hüvelyt apró energia szikrák pattantak ki a bőrből.
-Igen megismeri a tulajdonosát. Na keressük meg a kardot is...
-Nee-chan!-kiáltotta Reila.-Ez a bot nem apáé volt?
A lány felé fordultam. Kezében az a fehér bot volt amit az apjuk szorongatott a támadás előtt.
-Igen az apánké volt.
Nira a kezébe vette a botot ,majd néhány percig gondolkodott.
-Legyen a tiéd-nyújtotta át a húgának.-Mielőtt kezdenéd. A boton olyan igék vannak melyek segítenek a gyógyulásban-mondta, majd hátat fordított a lánynak.
Percekig álldogáltam az ajtóban, mire össze szedtem a bátorságom és én is a többiekkel kezdtem kutakodni. ám az első talált tárgy amit sikerült kiszabadítanom, újra emlékeztetett a történtekre. Egy plüss mackó volt amit valószínűleg én hagytam el, mikor Nira kimentett engem.
Hangos csont roppanásra emeltem fel a fejem. Nira éppen egy hatalmas csontvázat tolt arrább, majd annak bordái alá mászott. Fém csikordult, majd a lány egy karddal a kezében jött elő. Szaladt ruhái most már nem csak vér és sár foltosak voltak hanem pókhálósak is. A penge a félhomályban megcsillant. Nira szeme szinte izzott ahogy a fegyvert nézte.
Kellett pár perc, hogy felfogjam, nem a lány szeme izzik hanem a kard ragyog kékes fényben.
-Azt a kardot ki kovácsolta, hogy így izzik Nee-chan?-kérdezte Reila.
-Az első kardom, amit magam kovácsoltam-mondta a lány.
A kardhüvelyt a derekára erősítette, majd belecsúsztatta a pengét is.
-Próbáld csak meg megkóstolni bármelyik zsoldos pengét. Többé nem ennél vasat abban biztos vagyok-mondta Gajeelnek.
-Mit csináljak? Éhes vagyok. Napok óta nem eszünk mást csak növényeket-duzzogott Gajeel mellettem.
-Csoda, hogy nem haltál még éhen. Ti sárkányölők csak a hasatokra gondoltok?-kérdezte Nira nevetve.
-Ez nem igaz-tiltakozott Natsu.
-Ja kivétel mikor tudsz normálisan gondolkodni.
Reila felkuncogott-mire szinte mindenki oda kapta a fejét. Gray áhittal nézte a halványan mosolygó lányt mi meg döbbenten. Egyedül a nővére volt az aki nem nézett rá. Ő tudta egyedül, hogy Reila erre is képes.
"-És csak én tudom, hogy min nevet igazán"-hallottam Nira hangját a fejemben.
Mint mindig most is össze rezzentem a hangjára a gondolataim között. Csendesen néztem ahogy a lány tovább járkál a teremben. Némely csontot csak úgy félre hajította némelyiken meg óvatosan átlépett. Pontosan tudta, hogy melyik a démonok csontja, és melyik a zsoldosoké. A félig rombabölt csarnok másik oldalán állt meg.
-Nem jöttök?-kérdezte vissza fordulva.-A csarnok és néhány szoba sérült csak meg, de a többit használhatjuk még néhány éjszakára.
-Muszáj? Nem igazán évezem, hogy itt vagyunk-mondtam belekarolva Gajeel karjába.
-Szerinted Hercegnő énnekem jó emlékeim vannak erről a helyről? Na jó van jó emlék, de utána következik a többi...
-Miért érzem, úgy, hogy kimaradtunk valamiből?-kérdezte Reila duzzogva, miközben a botra támasztotta a fejét.
-Csak a múlt húgi. Csak a múlt. Jobb is ha nem rakod össze a történteket, mert a végén még jobban elidegenednél a világtól-mondta Nira, majd eltűnt egy félig kidőlt ajtó mögött.
Nira
Tudtam, hogy szigorú voltam a húgommal, de nem érdekelt. Ideje volt, hogy végre túl tegye magát az élet igazságain. Hallottam, hogy a többiek utánam jönnek, de most az se érdekelt. A fiúk nem tudták mi történt itt. Reila is csak annyit tudott amennyit Levy elméjéből össze szedett. Tudtam, hogy a hercegnő nem szívesen beszél a dolgokról, így senkinek nem tudtam kiönteni a lelkem.
Tele voltam keserűséggel, de nem tudtam elmondani senkinek se. Ahogy elhaladtam egy jobb állapotú szoba előtt valami fehéret láttam meg. Vissza mentem, és közelebbről is megnéztem mi az. Egy tojás volt. Egy jól méretezett tojás. Óvatosan megérintettem, mire megrepedt a héja. Hátra húztam a kezem, és úgy néztem meg jobban a tojást.
Megnyugodtam, hogy nem én miattam tört össze. Apró repedések sokasága futott végig rajta, ami arra utalt, hogy mielőtt megtaláltam volna már elkezdett repedni.
-Nee-chan!-hallottam Rea kiáltását.
-Itt vagyok!-kiáltottam, és egy pillanatra az ajtó felé fordultam.
Mire vissza néztem már nem egy tojás volt előttem hanem egy vidám tekintetű kis cica. Rögtön tudtam, hogy egy exeed az. Nagyon hasonlított Happyre, csak a mellkasán szív alakú volt a folt, kicsit sötétebb színű volt a bundája, és a farkincája vége se volt teljesen olyan mint a kandúré. Ja és ne felejtsük el, hogy kislány volt.
-Nee-chan-mondta majd kiengedte szárnyait és hozzám repült.
-Szia...-mondtam és a karjaimba zártam.-Heart-súgtam ahogy néztem játékos kis pofiját.
A húgom jött be az ajtón, mire fel álltam, és karomban a kis exeedel felé fordultam.
-Egy exxed kölyök?-kérdezte Gajeel és Natsu egyszerre.
-Heart-mondtam, majd kiléptem melléjük a rom folyosójára.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése